Elektromos fűtés és napelem

A napelemes fűtésnél a napelem által generált áramot használjuk fel. Ezzel együtt az is jár, hogy csak olyan fűtési módszerek köthetőek rá, amelyek elektromos árammal működnek, például elektromos kazán, hőszivattyú, NOBO panel, vagy infrapanel.

Elektromos fűtés és napelem

Fűtés a napelemek segítségével? A napelemes rendszerünk méretét eleve megtervezhetjük úgy, hogy a rendszerünk többlet áramot termeljen, és ezt az áramot fűtés rásegítésre használni fel, vagy gondolkodhatunk akkora napelemes rendszerben, amivel a teljes fűtésünket elektromos árammal oldjuk meg.

Ahhoz, hogy napelemes fűtésünk legyen, elsősorban mindenféleképpen napelemes rendszerrel kell rendelkezni a házon.

Miért éri meg a napelem elektromos fűtésre való felhasználása?

A napenergiát rengeteg ok miatt érdemes választani. Az első ok az, hogy ez egy megújuló energiaforrás, amely azt jelenti, hogy ez sosem fog elfogyni. Napsütés mindig lesz, így nem kell attól aggódnunk, hogy az energiaforrás egyszer csak elfogy. Másik rendkívül jó érv mellette, hogy miután visszatérült az ára évtizedekig ingyenes az áram. Nem kell érte semmit se fizetnünk, mert megtermeljük magunknak. Ez ad egyfajta szabadságot is, hogy nem függünk az áramszolgáltatótól. Ha a fűtést is napenergiával oldjuk meg, akkor még egy szolgáltató kiesik, akitől függhetnénk, így még nagyobb szabadságot kapunk.

A napelemes fűtésnél értelemszerűen a napelem által generált áramot használjuk fel a fűtésre. Ezzel együtt az is jár, hogy csak olyan fűtési módszerek köthetőek rá, amelyek elektromos árammal működnek, például elektromos kazán, hőszivattyú, NOBO panel, vagy infrapanel, esetleg egy hűtő-fűtő klíma. Sok féle módszer létezik, válasszuk ki számunkra a legpraktikusabbat. Ha szeretnénk, hogy nyáron hideg, télen pedig meleg legyen, és ezt egyszerre szeretnénk megoldani, akkor biztosan a klíma lesz a befutó. Ha padlófűtést szeretnénk, vagy fali fűtést, akkor hőszivattyúban is gondolkozhatunk. Lássuk, milyen elektromos fűtési megoldások vannak, a teljesség igénye nélkül.

Elektromos fűtés és napelem

Elektromos kazán

Az elektromos kazán egy olyan kazán, mint a többi, csak nem gázzal, vagy fával működik, hanem árammal. Az elektromos kazánok elektromos energiát felhasználva látják el feladatukat: fűtik a lakást, és meleg vizet állítanak elő. Ezek a kazánok akár megújuló energiaforrások által termelt árammal is működhetnek, ami rendkívül költséghatékonnyá teszi a berendezést, így különösen ajánlott napelem rendszerrel rendelkező családi házak számára. A kazánban a fűtőpatronok szolgáltatják a hőt, és ezek adják át a víznek, ami a hőközvetítő. A szivattyú szállítja a vizet a kazántól a radiátorhoz, padlófűtéshez. A kazánok több fokozattal készülnek, 1 és 2 kW-os teljesítmény lépcsőkben való folyamatos modulálására is képesek.

Elektromos kazán előnyei

Az elektromos kazán teljesen korszerű, kényelmes, mivel nem igényel fűtőanyagot, automatikusan működik. A termosztáttal könnyen lehet szabályozni a hőmérsékletet az egész lakásban. Nem kell foglalkozni a légtelenítéssel, mivel a készülék „megoldja magának”. Nem szükséges kéményt kiépíteni, mivel nem úgy működik, mint a hagyományos kazánok. Tökéletes választás kis helyekre, olyan helyekre, ahol nem megoldható a vezetékes gáz.

Hőszivattyú

A hőszivattyú olyan készülék, amely az alacsonyabb hőmérsékletű környezetből kivonja a hőt, és azt egy magasabb hőmérsékletű helyre szállítja. Célja, hogy a hűtési energiát fűtésben (pl.: melegvíz elkészítés) fel lehessen használni, illetve, hogy a környezetéből kivont hőt hasznosítsa. A hőszivattyú lényegében egy olyan hűtőgép, amely nem a hideg oldalon vonja el a hőt, hanem a meleg oldalon. Legtipikusabb a gőzkompressziós berendezések, de léteznek mások is, például abszorpciós készülékek is. A hőszivattyú képes fordítva is működni, például melegebb hely hűtésére is használható.

A hőszivattyú működési elve rendkívül hasonló – vagy ugyan az -, mint a hűtőszekrényé. Árammal működik, és a zárt rendszerben forgatott gáz segítségével kivonja a belső térből a meleget, és leadja a környezetének. A hűtők hátulja például ezért meleg. Ugyan ez megy végbe a hőszivattyúnál is, csak a hőszivattyú a környezetből vonja ki a hőt, és a lakásban adja le. A hőszivattyú a levegőből, a földből, vagy a talajvízből vonja ki a hőt, ezt összegyűjti és alkalmassá teszi fűtésre, úgy, hogy megemeli a hőmérsékletét.

Elektromos fűtés és napelem

NOBO panel

A NOBO egy norvég márka, akik a saját fejlesztésű fűtő paneljeiket gyártják, és forgalmazzák. A NOBO panelek egy új perspektívát mutatnak a magyar fűtésrendszereknek, mivel teljesen más elven működnek ezek a panelek. A norvég NOBO az egyik legnagyobb elektromos árammal működő fűtőberendezéseket áruló vállalat Európában. Európa szerte nagy sikerük van, mivel a panelek letisztultsága, egyszerűsége, és eleganciája szinte mindenkit lenyűgözz. Az ő nevűkhöz köthető a SAFIR üveg-fűtőpanel, amely egy bámulatos újdonság volt a fűtésrendszerek terén.

Népszerűségük egyik alap pillére, hogy rendkívül kedvező az áruk. Maga a készülékek, a beszerelés, és a fenntartás is rendkívül kedvező, mondhatni lekörözi a többi fűtésrendszert. Képesek ellátni egy kis garzonlakást is, de akár egy több szintes, több generációs nagy családi házat is. A speciális technológiájuknak köszönhetően alacsony energiafogyasztás mellett képes működni, így a többi elektromos áramot használó rendszer mellett rendkívül gazdaságosnak számítanak.

Infrapanel

Az infrapanel olyan fűtésberendezés, amely leginkább a Nap sugaraihoz hasonlít. Mint köztudott a Nap először az előlényeket, és a hőfelvételre alkalmas tárgyakat melegíti fel. Ismerős érzés mindenkinek, amikor egy télen, napon kint mínuszok vannak, de mégis süt a nap, így sokkal melegebbnek érezzük a kinti hőmérsékletet, pedig nagyon hideg van. Pont így működik egy infrapanel is. Az infrapanel elektromos árammal működik, kimondott előnye, hogy jól és könnyen szabályozható. Ha nagyobb hőfokot szeretnénk a lakásunkba, akkor egyből tud rá reagálni, nem kell rá órákat várni. Az elektromos fűtőpanelek nem igényelnek folyamatos karbantartást, így ezzel is lehet spórolni, hogy nem kell évente szerelőt hívni, hogy ellenőrizze a készülékünk helyes működését.

Inverteres hűtő-fűtő klíma

Az invertes klíma úgy működik, hogy folyamatosan, alacsony energia szinten dolgozik, sosem éri el a 100%-ot. Ez leginkább a pénztárcánkon látszódik meg, mivel a hagyományos klímához képest sokkal energiatakarékosabb.. A hagyományos klímánál nagyok a hőingadozások, fel és le, addig az invertesnél ez nincs így, folyamatosan egy hőmérsékleten mozog a bekapcsolás pillanatától.

Az invertes klíma gyakorlatilag soha nincs teljesen leállítva, ha be van kapcsolva, akkor fokozatosan változtatja a munka hatékonyságát. Ez azt jelenti, hogy sokkal alacsonyabb energia szinten működik, mivel nincs olyan helyzet, hogy hirtelen el kell kezdenie nagyon dolgozni. Folyamatosan dolgozik, alacsony energia szinten. Ez azért is jó, mert sokan érzékenyek a hirtelen hőmérsékletváltozásra, így őket kellemetlenül érinti, ha hirtelen csökken a hőmérséklet 5-6 fokot. Ezzel szemben az invertes klímánál ez szinte észre sem vehető.

Elektromos fűtés és napelem

Elektromos padlófűtés

Az elektromos padlófűtés, fűtőkábellel vagy fűtőszőnyeggel, az egyik legkedvezőbb áron telepíthető padló fűtési rendszer. A fűtőkábel (a fűtőszőnyegben is egy kisebb átmérőjű fűtőkábel biztosítja a hőt) egy a teljes felületén egyenletes hővesztésre méretezett elektromos vezető, melynek a maghőmérséklete 40-45°C között alakul. Kettős tokozású, a külső burkolat a mechanikai sérülés ellen, míg a belső, a fűtőkábelt teljes hosszában lefedő alumíniumtokozás, az elektromágneses sugarakat szűri ki, így használata során nem kell számolnia mágneses háttérsugárzással.

Padlófűtési rendszerként ötvözi az elektromos rendszer, kedvező telepítési költségét, az elektromos áram hőenergiává alakulásának 100% működési hatásfokát, és a hagyományos vizes padlófűtési rendszer minden kényelmét, egyenletes meleget garantáló hőérzetét.  A fa-, parketta és laminált padlók egyre szélesebb körben alkalmazott padlóburkolat megoldások. Ezen meleg burkolatok fűtésére kínál megoldást, a fűtőfólia. Közvetlenül a fa vagy laminált padlóburkolat alá telepíthető. Rendkívül vékony fűtőberendezés (mindössze 3 mm), vezérlése digitális termosztáttal és padlószenzorral történik, így a felfűtés a teljes felületen egyenletesen jelentkezik.